Valójában böjtnek azt nevezzük, amikor minimum 24 órán keresztül nem viszünk be kalóriát, szóval helyesen, időben korlátozott étkezésnek kellene hívnunk, de időszakos böjtnek sem rossz. Ebben az esetben 24 órán belül korlátozzuk az étkezéseket, általában fogyás céljából, pedig sokkal többet is tud.
Lényege, hogy a nem evés időszaka beindít számos regeneratív folyamatot. Ilyen az autofágia folyamat is, amikor a szervezet romeltakarításba kezd, vagyis a hibás sejtalkotókat megsemmisíti úgy, hogy abból energiát nyer vagy a máj segítségével méregteleníti, vesén keresztül eltünteti. Ha nincs rászorulva, vagy nincs ideje erre, mert folyton pótoljuk az energiát vagy folyton az emésztéssel van elfoglalva, akkor ezek a romok ott maradnak, öregítik a sejteket és minket.
Az autofágia maga a természetes méregtelenítés, nem a mindenféle csodaitalok.
Alap magyarázata röviden, hogy az ősembernek nem volt hűtője, ciklikusan evett-böjtölt. Ha vadászott telezabikálta magát, utána lehet 1-2 napig nem ejtett el semmit, böjtölgetett.
TESTÜNK OKOS, OKOSABB, MINT MI!❤️
Röviden, hogy ha, egész nap eszünk, cukrot, zsírt, fehérjét, vagyis energiát viszünk be, a szervezetünknek nem kell a zsírhoz nyúlnia utánpótlásért. Ha ezt a folyamatosan bevitt energiát ráadásul el sem égetjük, az el fog raktározódni, hízni fogunk. Maga a zsírvesztés oka, hogy a szervezet cukrot akar felhasználni (mert azt a leggyorsabb, könnyebb energiává alakítani), amit a vérből, májból tud leggyorsabban kinyerni, miután ezek kifogytak nyúl a zsírokhoz. Ez a folyamat az utolsó étkezés után kb. 6-8 órával indul el (mert ilyenkor a legalacsonyabb a vérben a cukor és az inzulin szint). Szóval, hogy ha lefekvés előtt vacsizunk, felkelés után rögtön eszünk, ráadásul olyat, ami nem pont a szervezet igényeihez a legkielégítőbb és ezt folytatjuk a nap folyamán, sosem fogunk zsírt felhasználni, csak gyarapítjuk azt.
További előnyei az autofágia és a zsírégetés mellett:
- minőségibb alvás, hatékonyabb regeneráció
- serkenti a növekedési hormon termelését
- javul a koncentráció és a memória
- csökkenti a gyulladásokat
- a szervezet pihen, tud figyelni egyéb folyamatokra is, nem csak az emésztésre, mert folyamatosan emésztésre kényszerítjük
- ajánlott magas vérnyomás, IR, cukorbetegség megelőzésére, kezelésére, de ebben az esetben mindenképp a böjt előtt konzultálj orvosoddal!
HOGY IS NÉZ KI A GYAKORLATBAN?
Legelterjedtebb a 16:8, vagyis 16 óra böjt, 8 óra evés.
Pl. 8:00-16:00-ig tartó időintervallumban esszük meg, ugyanazt a mennyiségű és minőségű ételt, amit egész napra terveztünk, ha zsírvesztés a cél, akkor ennél kevesebbet (kalóriadeficit).
Az alábbi képen különböző variácókat láthatsz az időszakon böjtre.
Továbbra is annyiszor és annyit egyél, ahogy előtte a típusodnak megfelelően ettél!
Haladó, profi verziója a 18:6 vagy a 20:4 órában nem evés – evés. Sőt, ha már megismerted a szervezeted működését és tartod a neked megfelelő étrended 0:24-el is próbálkozhatsz, vagyis egy napig nem eszel. Van, aki hetente tart ilyen napot, vagy csaló étkezés előtt, vagy után, van akik már annyira megszokták, hogy 1 napig esznek 1 napig nem.
A lényeg, hogy ha jól csinálod, az elején éhesnek éhes leszel, de semmiképp sem lehetsz rosszul, szédülhetsz stb. Ezért fontos a megfelelő személyre szabott étrend, a szakmai segítség és a fokozatosság!
Az éhséggel kapcsolatba pedig nyugtasson meg, hogy ez valójában csak cukoréhség, a valódi éhezés 68-80 órával az utolsó étkezés után kezdődik.
FONTOS!!!! NE KÖLTS MÉREGTELENÍTŐ TEÁKRA, KAPSZULÁKRA, LEVEKRE! ZSÍRÉGETŐKRE SEM!
Böjt alatt nem ehetsz semmit, aminek kalória tartalma van és nullás üdítőket sem (hagyjuk azt az inzulint ilyenkor békén, édesítőkkel sem piszkáljuk). Amit lehet: teák, víz (nincs ízesített vagy citromos víz sem), kávé, de csak üresen és vitaminok.
Sportolni szabad, sőt beszámolók szerint ilyenkor sokkal jobb a terhelhetőségük és gyorsabbak is, egyszóval sokkal nagyobb a craft. Legjobb, ha a böjt végefele, 14-15. órában edzel.
Első étkezésre böjt után a legjobb valamilyen bélflóra építő reggeli lenne, pl. csontleves, de még a húsleves is jó, vagy fehérjés-kollagénes-glicines turmix. Ezek elég macerásak, ráadásul kávé előtt lenne jó, szóval én a gyors verziót használom, koffeines, igazi kávés csontfehérjét iszok, amibe van elég kollagénfehérje, inulin és glicin (a megfelelő inzulinszintemért és bélbacijaimért, meg persze ruganyos kis bőrömért és ízületeimért), meg persze 50 mg koffein és semmi édesítő! Bővebben a kollagénről, inulinról, glicinről egy másik bejegyzésemben olvashattok.
Ez annyira nagyszerű, hogy már nálam a boltba is meg tudjátok venni adagonként is! Van koffeinmentes csokis és fahéjas verziója is, főleg, ha nasiznék és a jóféle fehérjéim sincsenek meg a napra.
Nagyon nehéz volt ilyen röviden összefoglalni, szóval ha érdekel a téma, vagy szívesen kipróbálnád, keress bátran!