Az alapom nagyrészt ugyanaz, mert sokféleképpen variálható és a konyhában sem foglal akkora helyet a sok sok összetevő dobozkája.
Így az összetevőknél és a tápanyag táblázatban az alapkását találjátok zabbal készítve, lejjebb görgetve pedig a konkrét kásákra vonatkozó összetevőket és tápértékeket.
Minden kásám 2 verzióban szoktam készíteni, attól függ mennyi időm van rá.
A gyors változat, hogy a zabpelyhet, chia magot, lenmagot egy tálba teszem, felöltöm 1,5x annyi vízzel, ami ellepi, összekeverem és 1-1,5 percre a mikróba teszem és utána hagyom kb 10 percig állni (mikró helyett forró vizet is önthetünk rá, lefedjük és pihentetjük kb 10 percig). Ha picit kihűlt újra összekeverem és a többi hozzávalót csak ezek után adom hozzá.
A ráérős változatát jobban szeretem, mert kihagyható a mikrózás és a vízforralás. Mindent egybeöntök este (kivéve a gyümit, olajos magokat, mert frissen szeretem) és reggelig hagyom állni. Reggel csak újra összekeverem, hozzáadom a gyümölcsöt és annyira szép lesz, hogy utána gyorsan meg is eszem.
Az alábbiakban összeszedtem pár ötletet, a kedvenceim közül.
Alap kása +
- 1 kk virágpor
- 5-8g kókuszchips
- 30g aszalt sárgabarack
- 5g tökmag
Vízhez turmixoltam:
- 30g vegán csokis fehérje
- 100g főtt cékla
450 kcal: 12g zsír, 53g ch, 37g fehérje
Alap kása +
-12 g vaníliás vegán fehérje, de vanília rúddal is helyettesíthető, csak akkor kevesebb vízzel készítem
A vízhez hozzákevertem.
- 1 db kakaóbab összetörve
- 50g gránátalma
-1 kk virágpor
Összesen:
330 kcal: 10g zsír, 43g ch, 10g fehérje
Alap kása +
- 1 db őszibarack (belekeverve)
- 1 adag vegán csokis fehérje
- tökmag, virágpor, kakaóbab, kókuszchips, szeder
Alap (zab helyett előre megfőzött kölessel) +
- mangó
- málna
- mogyoróvaj
Kakaós, fahéjas vízbe megfőztem a kölest, kicsit több vízzel, mint a köles mennyiségének 2x-ese, mert a végén a beleszórt len és chia mag betonná változtatta volna és hagytam 1 órát fedő alatt pihenni.
Kókusszal, aszalt szilvával, áfonyával és barackkal:
Alap zabkásám maradt és csokis vegán fehérje adja a csokit.
A cukkinit (1 egész darab) megpucoltam, lereszeltem és pici vízbe megfőztem. Levettem a tűzről felöntöttem a csokis vízzel (kb 2-2,5 dl), alapkásámmal és lefedve hagytam még 10 percig, aztán kicsiniztem a picire vágott gyümölcsökkel (mind hozzáadott cukor nélküli, elég cukrosak magukban is).
420 kcal: 16g zsír, 50g ch, 35g fehérje
Aszalt gyümölcsök nélkül: 32g ch!
Alap +
- 30g csokis fehérje VAGY 1 kk kakópor + 1 kk eritrit a vízhez keverve
- 5g mák (kásba keverve)
- 20g meggy (belekeverve és tetejére is)
- 5g mandula
- 2-3g virágpor
- 2g csokis crunchy (Blnce)
Alap kása +
- 5g kakaó por
- fahéj
Őket a vízhez kevertem.
- 50g málna
- 8g csíráztatott lenmag
Alap kása +
- negyed mangó
- 5-8g kókuszchips
- 15g kókuszos-mogyivaj
- 1 kk virágpor
- 1 db kivi
Vízhez kevertem:
- 30g vegán csokis fehérje
- 1 ek spirulina
Alap +
Alapba keverve 30g csokis fehérje
- 1 db füge
- fél barack
- 5g kókuszchips
- 8g 85%-os étcsoki
Alap +
- sütőtök (turmixolva bele a kásába és a tetejére is)
- datolya (cukomentes)
- 8g 85%-os étcsoki
- 5g sózott tökmag
- 2-3g virágpor
- 30g vaníliás vagy csokis fehérje VAGY fahéj, gyömbér, szerecsendió, vanília a vízbe VAGY sütötök fűszerkevér (cukomentes)
Adag 1 adag
Adag 1
* A százalékos napi referenciaértékek 2000 kalóriás étrenden alapulnak. Kalóriaigényednek megfelelően a napi érték magasabb vagy alacsonyabb lehet.
Szeretjük a sütiket – de csak a szükséges mértékig! Weboldalam csak a működéshez nélkülözhetetlen sütiket használ.